Autózás, emberiség Budapesten és máshol – www.bpae.hu
Show MenuHide Menu

Archives

2012. november
h k s c p s v
    Júl »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

200.000 dolláros kártérítés sztriptízért

2012. november 17.   

Bernie Carson, amerikai férfi 200,000 dollárra perli a Bellevile-i P.T.’s Show Club egyik topplesstáncosnőjét.

A hölgy, művésznevén Busty Heart állítólag “komoly érzelmi válságot, lelki szenvedést és megaláztatást” okozott neki, amikor tánc közben, termetes keblei közé szorította a férfi fejét. Carson – elmondása szerint – teljesen összetört (lelkileg) a táncosnő darabonként húsz kilós melleinek súlya alatt. Másképp sült el a következő történet, amely az Óvakodj a könyvtártól címet viseli. Öt év börtönre ítélték, az Ohio-i Colombusban a harminchat éves Lester DeBoard-ot. A férfi a vád szerint magával csalt egy 11 éves kislányt, és megsimogatta a lábát. Négy nappal később a negyvenes Dwight D. Pannell-t tartóztatták le, ugyanitt. A férfi egy 33-éves hölgyet zaklatott, szintén a könyvtárban.

Jogokat a majmoknak!

2012. november 17.   

Seattle-ben alakult meg az Emberszabású Majom Jogaiért mozgalom, amely néhány éven belül azt tervezi, hogy utcai tüntetéseket szervez.

Az ügyvéd vezette társaság azért küzd, hogy a csimpánzoknak az emberekével megegyező jogaik legyenek, azaz ne lehessen fogva tartani őket, és biztosítani kell a boldogsághoz való jogot is. Még őreiket is beperelhetnék. Az alkotmány bővítése nem vonatkozna minden állatra, a csótányok és hangyák jogainak kiterjesztését például teljesen kizárta a mozgalom szóvivője.

Kikapcsolták a rakétaközpontot

2012. november 17.   

Ha nem fizetünk az áramért, egy idő után kikapcsolják.

Ezt az elvet alkalmazta egy fogyasztójánál az orosz Ivanovo régió áramszolgáltatója 19 millió rubel hiábavaló követelése után. A fogyasztó azonban nem rendezte a tartozást, hanem fegyveres katonai egységet küldött a kapcsolóállomáshoz. Az adós ugyanis a Teikovo Stratégiai Rakétafegyverek Központja volt. A heves reakció oka az volt, hogy a főhadiszálláson 36 olyan mobil rendszer működött, amely zavar esetén akár 550 kilotonnás bombákat is kilőhetett volna több mint tízezer kilométerre.

Elhajtott az elfogott

2012. november 17.   

Egy történet előre nem látó rendőrökről: Japán egyik vasútállomásán lefüleltek egy drogkereskedőt. Macumura Sinobut három rendőrtiszt vette körbe, és megbilincselte.

A megtört fogoly csak egyet kért: hadd menjen vissza néhány piperecikkért kocsijához. Körbevéve elkísérték az autóhoz, beültették a vezetőülésre, és vártak. Sinobu úr pedig benyúlt a kesztyűtartóba, előkapta a slusszkulcsot, és elhajtott. Elfogói csak néztek utána. Néhány óra múlva, helikopter segítségével kapták el, ám a harsány röhögést a rendőrörsön már nem úszták meg.

Autóbaleset 350 méterrel a föld fölött

2012. november 17.   

A repülő Impala – Furcsa roncsra lettek figyelmesek, magasan egy sziklafalba fúródva az arizonai országúti járőrök, egy autót találtak nagyjából 350 méter magasan a sziklába ékelődve.

Arra, hogyan is történhetett a szokatlan baleset csak roncs laborvizsgálata után derült fény. Valakinek sikerült beszereznie egy JATO típusú, szilárd hajtóanyagú rakétát, olyat amilyet a száztonnás hadászati szállító repülők használnak, ha extra tolóerőre van szükségük. Emberünk azt gondolta, felspécizi kissé öreg Cherolet Impaláját, kihajtott a sivatagba, kinézett magának egy hosszú, egyenes útszakaszt, majd kocsijára csatolta a rakétát. Beült, indított, majd begyújtotta a JATO-t. A labor szakértője szerint a Chevy jóval túlteljesíthette az 500 km/órás sebességet, a vezetőt pedig olyan gravitációs erők érhették, mint egy vadászrepülő pilótáját. Az Impala ennek ellenére az úton maradt, pillanatokon belül megtett 3,5 kilométert, amikor a sofőr padlóféket nyomott, a kerekek pedig szó szerint lerobbantak a kocsiról. Ezek után, laza másfél kilométeres repülést követően az autó a sziklafalban landolt. A pilóta földi maradványait nem sikerült összegyűjteniük a szakembereknek, csak néhány hajszálat, korom- és csontszilánkot találtak a helyszínen.

Szerelmes autógyújtogató aggastyán

2012. november 17.   

Egy 81 éves olasz férfi szerelemféltésből felgyújtotta 70 éves ex-barátnője autóját.

Az asszony 21 évi együttélés után hagyta ott a robusztus testalkatú öreget, aki erre előbb ellopta, majd felgyújtotta a kis Fiatot, amelyet valamikor ő ajándékozott barátnőjének – jelentette a La Repubblica az észak-olaszországi Casale Monferrato városkából. Amikor a rendőrség a nyugdíjas nyomára bukkant, a férfi könnyek közt bevallotta: “Igen, én loptam el az utót, hogy ne gondoljak többé az asszonyra, akit nem vagyok már képes birtokolni”. A férfi ellen feljelentést tettek autólopás és súlyos anyagi károkozás címén.

Autóval rabolt feleséget

2012. november 17.   

Feleséget rabolt magának Valentin-napra egy kanadai férfi. Mivel volt barátnője korábban már többször kikosarazta.

A 36 éves Robert Tellez a szerelmesek napjának előestéjén elment hozzá, és egy jégvágó késsel megfenyegette, hogy ha nem száll be az autójába, akkor megöli őt és két gyermekét. Tellez egész éjjel a kocsiban tartotta fogva a hölgyet, másnap pedig elhajtott vele Albuquerque egyik színházába, hogy részt vegyenek egy Valentin-napi tömeges esküvőn, amelyen mintegy száz párt adtak össze egyenként. Az elrabolt nő kimondta ugyan a – számára – boldogtalanító igent, de később közölte az összeesketővel, hogy valójában nemet szeretett volna mondani. A férfi hétrendbeli vádlottként – egyebek közt emberrablás, garázdaság miatt – felel majd tettéért, a nő pedig kérvényezheti házassága semmissé tételét a bíróságon.

Újra járható a Szőcs Áron utca

2012. november 17.   

Budapest XV. kerületének egyik legforgalmasabb területe az Újpestet Rákospalotával összekötő Árpád út – Hubay Jenő tér – Szőcs Áron utca – Szentmihályi út útvonal volt, amely a Szőcs Áron utca egy szakaszán  2×1 sávra szűkült.

A szűk keresztmetszet jelentős fennakadásokat okozott a környék közlekedésében. Ezért a Fővárosi Önkormányzat a Szőcs Áron utca 2×2 sávra szélesítéséről és felújításáról döntött. A munkálatok során megújult a meglévő 350 méteres szakasz, és egy új, 7 méter széles, 260 méter hosszú útpálya is épült. Jelzőlámpákat telepítettek, korszerű kétoldali közvilágítás, új telefonhálózat, a két útpálya között 2,9 méter széles elválasztó sáv, valamint autóbuszmegálló létesült. A felújítás a zöldfelületeket is érinti, az elöregedett fák helyett újakat telepítenek. A beruházás költsége 250 millió forint. A munkálatok nyár elején kezdődtek, a közlekedés a kitűzött határidő előtt 10 nappal, vagyis augusztus 21-én indulhat meg, a fatelepítési munkálatok pedig október végén fejeződnek be.

Iskolakezdésre kész a Budai körút

2012. november 17.   

A Városháza kérésének megfelelően a menet közben előrehozott iskolakezdéshez igazították a kivitelezők a felújított útpályák átadását.

Ennek megfelelően a tervezett határidőnél előbb, már augusztus 28-tól újraindulhat a forgalom a Margit körúton és a Karinthy Frigyes úton.

A Margit körúton már csak két csomópont újra aszfaltozása okoz fennakadást a forgalomban. Augusztus 23-án a Széna tér és a Margit utcai csomópont kap új nagy teherbírású aszfaltburkolatot. E két munkálat várhatóan jelentős fennakadással jár. Bár az eredeti tervekben nem szerepelt a csomópontok felújítása, de a kivitelezés során sikerült megtakarítani a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzösszeget. Ennek köszönhetően csütörtöktől ezen a szakaszon is az új típusú, csendesebb aszfaltburkolaton haladhatnak a járművek. Ezt követően – augusztus 24-én – készül el a Margit körút még hiányzó két sávjának aszfaltozása is. A hétfői átadásig a járdaépítés és a befejező munkák maradnak hátra. Szakértők véleménye szerint a zöldterület rendezésével még várni kell, hiszen ilyen melegben nem ajánlatos a növények többségének elültetése. A Karinthy Frigyes úton is elkészül előrehozott határidőre az új útpálya. E szakaszon a járdaépítés még szeptember első heteiben is folytatódik majd. Ez azonban már nem okoz fennakadást a közlekedésben.